Jean-Pierre Pedrazzini 1956-ban, a magyar forradalom alatt a francia Paris Match fotósaként dolgozott és kapott halált okozó lövéseket a Köztársaság téren. De ki volt a ma 96 évvel ezelőtt született fotográfus?
1927. január 30-án született Párizsban, francia-svájci állampolgárként. Az édesanyja francia volt, az édesapja viszont Svájcban látta meg a napvilágot, nem mellékesen olasz származású családban. A kis Jean-Pierre jómódú famíliába csöppent, élt Monte-Carlóban és Nizzában is, majd a szülei válása utána a nővérével Párizsba költöztek. Kereskedelmi iskolát végzett és a fotózásnál kezdetben sokkal jobban érdekelte az autóversenyzés, nem véletlen az sem, hogy egészen fiatalon egy feltűnő, tűzpiros Jaguárral járt a francia fővárosban. Autodidakta módon tanult meg fotózni, s mikor 1948-ban útjára indult a későbbi népszerű képes magazin, a Paris Match, jelentkezett fotóriporternek.
Fiatal volt, szőke, sármos, elegáns és hamar száguldó fotóriporter lett belőle. Mindenütt ott akart lenni, ahol fontos történelmi esemény zajlik. Így 1952-ben ott volt a fényképezőgépével, amikor II. Erzsébetet királynővé koronázták Londonban. Járt Egyiptomban, Indokínában, fotózott az északi sarkon és nem mellékesen olyan sztárokról készített fotósorozatot a magazinnak, mint Charlie Chaplin, Sophia Loren, Brigitte Bardot, Édith Piaf és Marlene Dietrich. 1975-ben a New Yorkban megjelenő Magyar Élet című, magyar nyelvű lappban Gabler Antal író és költő visszaemlékezésében azt írta, jó barátja volt a francia fotós és sokat időztek párizsi kávéházakban az ötvenes évek elején. Gabler szerint
Egy esetben például megjegyezte, hogy szerinte Baudelaire legművészibb fordítója a magyar Tóth Árpád volt. Gabler szerint akkoriban hangzott el a fotós szájából az is, hogy „Nagy drámai eseményeket csak az első vonalban lehet fényképezni.”
Jean-Pierre Pedrazzini és az utolsó, homályos fotó, amelyet már a súlyos sérülései után exponált. Fotó: Arcanum/Magyar Nemzet
Pedrazzini sikeres fotós volt, ráadásul boldog ember, hiszen 1955. november 10-én feleségül vette a szerelmét, Annie Falkot. Ki gondolta volt ekkor, hogy egy év múlva már halott lesz… A magyar újságokba is bekerült a neve, de nem a forradalom után, hanem előtte, ugyanis 1989-ig az ő története is rejtve maradt itthon, csak az emigráns magyar újságok írtak a haláláról. 1956. szeptember 25-én a Szabad Ifjúság írt arról, hogy a kollégájával, a Paris Match feliratú túraautójával bejárhatta a Szovjetuniót, és a 9 ezer kilométeres kocsikázás során mindenhol fotózhattak.
A szovjet hatóságok mindenütt a legnagyobb előzékenységgel fogadták őket”
– jegyezte meg a Szabad Ifjúság. Az említett szovjet túrán amúgy Pedrazzini felesége is ott volt. Majd hazatértek és már Párizsban érte őket a hír, hogy Budapesten kitört a forradalom. A magyar származású riporter, Robert Parizon 2012-ben azt mondta egy magyar lapban, hogy éppen Hamburgban volt 1956 októberében, s neki szóltak először, hogy menjen Budapestre és fotózzon a forradalom alatt a párizsi lapnak, ám nem vállalta. Szerinte így került a képbe Pedrazzini.
Ami tény, a francia fotós több kollégájával útnak indult Magyarország felé. Október 28-án Bécsből érkeztek a határra, majd Mosonmagyaróváron a véres sortűz áldozatainak temetését fotózták, majd Budapestre utaztak tovább. Pedrazzini a legtöbb fényképét a Nagykörúton készítette a szabadságharc alatt, október 30-án aztán a Köztársaság téri pártházhoz ment ő is, ahol a forradalmárok összecsaptak a pártházban bujkáló ÁVO-sokkal. A szemtanúk szerint sok, jobbára külföldi fotós messzebbről követte az eseményeket, ő viszont a frontvonalba ment. Előbb egy lábon lőtt fiút felkarolt és a Vöröskeresztes teherautóhoz vitt, majd a golyózápor ellenére visszament fotózni. Sokáig mindenki úgy tudta, hogy egy, a térre érkező szovjet tankból adtak le rá egy sorozatot, ám Szlama Árpád, aki 15 évet volt börtönben a szabadságharc leverése után, 1990-ben azt mondta, nem egy tank lőtt a francia fotósra, hanem az ÁVO.
A a gyomrát és a lábát is érték a lövések, ennek ellenére magánál volt és a kórházban az iránt érdeklődött, hogy hol van a fényképezőgépe? Nem mellékesen miután meglőtték, még utána is képet exponált…
A francia fotós napokkal élte túl a lövéseket. Fotó: Arcanum/História
A francia kormány, miután hírét vette a fotós súlyos sebesülésének, elintézte, hogy Bécsen keresztül Párizsba szállítsák. November 2-án este szállt fel a repülőgép Budapestről. Bécsben megálltak, ott vérátömlesztésre volt szükség, majd másnap értek a súlyosan sérült fotóssal a francia klinikára.
A párizsi Saint-Philippe-du-Roule templomban ravatalozták fel a testét és Locarnóban, a családi sírboltban temették el. A halála után 33 évvel, 1989-ben már itthon is írhattak az újságok Pedrazzini haláláról, idővel emléktáblát kapott a Köztársaság téren, később pedig egy mellszobrot is felavattak ugyanott. A hős fotóriporter napra pontosan 96 éve született, de csupán 29 éves volt, mikor meghalt...
Nyitókép: Jean-Pierre Pedrazzini a kórházi ágyában. Fotó: Arcanum/Képes7
Szegény Pongrátz Gergely, szegény Mansfeld Péter, szegény Wittner Mária. Amikor a latinok leírták, hogy változnak az idők, ezt talán még ők se gondolták volna… Ungváry Zsolt írása.
(Részlet a szerző 2008-ban megjelent …ÉS AZ ÜNNEP MINDIG ELMARAD? című könyvéből.)
Egyedül a későbbi miniszterelnök világított rá arra a hatalomátmentő léthazugságra, amiben az egész rendszerváltás fogant.
Harminchat évvel ezelőtt reformkommunisták sora tülekedett Nagy Imréék koporsójánál, mintha nem ők gyalázták volna évtizedekig a miniszterelnök emlékét. Szerencsére a magyar ember nem felejt. Veczán Zoltán írása.
Éppen a zavargásokról tudósított, amikor találat érte
Ahol a radikális iszlám államvallási szintű erőszakrendszer, a nő- és melegjogi aktivisták nem beszélgetőpartnerek, hanem kivégzendő bűnösök.
A bevándorlásellenes VoX egy hónap alatt jelentősen növelte támogatottságát.
Itt az újabb terv, kérdés, mire mennek vele a valósággal szemben.
